Parlament

Parlament

2017. július 24., hétfő

Schrödinger macskája besétál a bárba

Mostanában elkezdtem érdeklődni a kortárs izraeli irodalom iránt. David Grossmantól már korábban olvastam A világ végére c. könyvét, posztoltam is róla, karácsonyra pedig megkaptam a legújabb kötetét, melynek címe: Egy ló besétál a bárba. A szerző tavasszal megkapta ezért a könyvéért a nemzetközi Man Booker díjat. A Man Booker díjat '69 óta adják angol nyelvű könyvekért, 2005 óta pedig van a nemzetközi díj is, melyet idegen nyelvű művek angol fordításaiért adják. 2015-ban Krasznahorkai Lászlónak ítélték ezt a díjat, szégyen, hogy még mindig egy sort sem olvastam tőle.
De most elmondom, hogy jön ide Schrödinger és az ő világhírű házi kedvence.
Kezdetben a fényről azt gondoltuk, hogy hullám, mert a különböző optikai kísérletekben hullámként viselkedett. Később a fotoelektromos jelenség megmutatta, hogy bizonyos esetekben a fény részecskeként viselkedik (ezt kaptam az egyetemen szóbeli felvételi vizsgámon, fel is vettek, mint a pinty). Az elemi részekről pedig azt gondoltuk, hogy kizárólag részecskeként viselkednek, de az elektrondiffrakciós kísérlet bebizonyította, hogy a részecskék bizonyos esetekben hullámként viselkednek. Az elemi részecskék a szuperpozíció elve alapján kevert állapotban vannak, állapotuk nem megállapítható, csak egy hullámfüggvénnyel leírható módon valószínűsíthető. Amikor azonban egy adott kvantummechanikai rendszert megfigyelünk, mégiscsak egy konkrét állapotban találjuk, vagyis a megfigyelés pillanatában a hullámfüggvény összeomlik, és a rendszer valamely lehetséges sajátállapotába kerül. Ezt a bizonyos hullámfüggvényt Erwin Schrödinger osztrák fizikus az ún. Schrödinger-egyenletekkel írta le.
Ahogyan a keresztények megörültek az ősrobbanás-elméletnek, mondván, hogy lám, mégis csak a semmiből teremtődött a Világ, a szubjektív idealizmus hívei ugyanúgy örültek Schrödinger elméletének: na ugye, hogy minden az észlelés pillanatában dől el. Amit nem észleltünk, az lehet így is, meg úgy is, de végső soron minden fejben dől el. A veronai buszbaleset áldozatainak szülei reggel, amikor hírt kaptak a balesetről, így fohászkodtak: Édes jó Istenem, add, hogy az én gyermekem ne legyen az áldozatok között. Pedig akkor már a baleset megtörtént, de amíg nincs bizonyosság, van helye a fohászkodásnak.
Erwin Schrödinger elméletét úgy szemléltette, hogy felvázolt egy gondolatkísérletet, melyben egy macskát olyan dobozba zárnak, ahol egy izotóp átlagosan óránként egy alfa-részecskét bocsájt ki, mely becsapódva egy GM-csőbe kiold egy kalapácsot, mely összetör egy ciánkapszulát, ezt belélegezve a macska elpusztul. Mindaddig, amíg nem nyitjuk ki a dobozt, azt, hogy a macska életben van-e, egy valószínűségi függvény írja le, mely alapján annak a valószínűsége, hogy a macska él, kisebb 100%-nál, de nagyobb 0%-nál. Viszont amikor a dobozt kinyitjuk a macska vagy él, vagy már döglött (bocsánat, macskabarátok) halott. Csak remélni tudom, hogy senki nem követte el azt az aljasságot, hogy a valóságban is elvégezte ezt az elég kegyetlen kísérletet.
De most kanyarodjunk vissza a regényhez, és próbáljuk megmagyarázni, hogyan is kerül ide a jobb sorsra érdemes macska. A könyv valójában egy monodráma illetve egy stand-up comedy egy főszereplővel és néhány mellékszereplővel. Anélkül, hogy különösebben el akarnám spoilerezni a történetet, a regény csúcspontja egy gondolatban elvégzett választás. A 14 éves főhős éppen az izraeli középiskolásoknak kötelező katonai kiképző táborban van, amikor parancsot kap, hogy azonnal pakoljon, indulnia kell a temetésre.
Orsi katonai gyakorlaton 2013 őszén (álló sorban jobboldalt)
(Csak zárójelben jegyzem meg, hogy ezen a katonai kiképzésen Orsi lányom is átesett, vagy tíz napon keresztül gyakorlatoztak a sivatagban.)
A gyerekkel senki nem közli, hogy kije halt meg, de mivel a szülein kívül nincs más rokona, hamar rájön, hogy vagy az anyjáról, vagy az apjáról van szó. A többórás úton számvetést készít, felidézi a szüleivel való kapcsolatát, a jó és rossz emlékeket. Aztán választ, és a választása valósággá válik, és ő egész életében nem tud megszabadulni a lelkiismeret-furdalástól, hogy ő ölte meg az egyik szülőjét. Pedig a választása tényleg csak a fejében zajlik le, nem úgy, mint William Styron könyvében, a Sophie választásában, ahol a címszereplőt a legördögibb választásra kényszeríti Mengele: ki maradjon életben, a fia vagy a lánya.
Ez így leírva persze banálisan hangzik, de a könyv igazán megindító, sőt, optimista végével az olvasó úgy érzi, hogy a főhősnek véglegesen sikerül lezárnia magában ezt a konfliktust. Jó a fordítás is (Rajki András), valószínűleg megérdemelten kapta meg a nemzetközi díjat. Én sem bántam meg, hogy a Balaton partjára ezt könyvet vittem magammal. A regényt 2014-ben fejezte be a szerző és olyan izraeli helyszínek tűnnek fel benne, mint Jeruzsálem, Beer Sheva, Netanya, Gedera, ahol magam is jártam.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése