Parlament

Parlament

2017. június 1., csütörtök

Maffiózók

Két maffiatörténettel kerültem kapcsolatba az elmúlt hetekben, az egyik egy regény, a másik egy színdarab.
A fiatal kora ellenére igen népszerű finn írónő, Sofi Oksanen regényeiről már többször posztoltam, 2011-ben olvastam a Tisztogatást, 2014-ben pedig a Mikor eltűntek a galambok című kötetet. Most az egyik legbizarabb maffiatörténetet olvastam tőle, amivel valaha is találkoztam. A címe Norma, ami nem túl sokat árul el. Bellini azonos című operáját még Szófiában láttam több mint 30 éve (Dimitrovával!), de a szerelmi önfeláldozás eme hősi példájának semmi köze sincs Oksanen regényéhez, bár arra történik utalás, hogy az opera miatt kapta hősünk a Norma nevet.
Még egyszer, a történet annyira bizarr, hogy a legkisebb utalás már spoiler lenne, annyi mindenesetre elmondható, hogy a regénybeli maffia fő tevékenységi területe a női szépségipar, valamint a béranya-szolgáltatás. Na de ti mit tennétek, ha élnétek szürke hétköznapi életeteket, de egyszer csak nem egyszerűen egy sötét maffiatörténet kellős közepén találnátok magatokat, hanem egyenesen ti lennétek ennek a maffiatörténetnek a kulcsfigurája? A legjobb kémparódiák azok, ahol az egyszerű hétköznapi embert egy tévedés folytán kémnek gondolnak, lásd Svejk, vagy a Kopogd le a fán című film ("Minden nagyon Gromek", ugye megvan). Csakhogy a mi Normánknak három szuperhősre is elegendő szuperereje van, csak nem tud róla. De ne gondoljátok azt, hogy vidám könyvről van szó, súlyos társadalmi problémákat feszeget a szerző. De innentől már tényleg csitt.
A színdarab pedig A főnök meg én meg a főnök című vígjáték a Tháliában, ami nem más, mint Goldoni Két úr szolgája című komédiájának újragondolt változata. Goldoni 300 évvel ezelőtt élt szerző, ezért az ő darabjait is utolérte az, ami Moliére színdarabjait: muszáj őket kicsit leporolni. Így láttuk legutóbb Parti Nagy Lajos Tartuffe-átiratát (amit egyébként könyv formájában is birtoklok). A Goldoni-darab színlapján Hamvai Kornél egyszerűen fordítóként van feltüntetve, pedig alapos munkát végzett: a történetet mai korba helyezve két szicíliai maffia-klán között őrlődnek a szerelmesek és Truffaldino (Vida Péter), a csetlő-botló szolga, aki minél jobban igyekszik megfelelni a két főnökének, annál több bonyodalmat és galibát okoz. A darabban van minden, ami mai: öngyilkos mobil app, felrobbantott Ferrari, facebook, időt megállító szuperkapcsoló. Cárl Tibor még dalokat is szerzett hozzá. Aki nagyon figyelt, még a Keresztapa koktél receptjét is megtanulhatta, aki nem, annak itt a leírás:

Hozzávalók:
 - 4 cl bourbon Whiskey
 - 2 cl Amaretto
 - 1 csepp Angostura Bitter
A hozzávalókat jól összekeverjük pár szem jég társaságában, majd leszűrjük a pohárba, amibe már előtte pár szem jeget tettünk bele. Koktélcseresznye mehet pedig díszítésnek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése