Parlament

Parlament

2017. május 12., péntek

Kifizettük a kecót - II. rész

A 2002. május 9-én átvett lakásba nem költöztünk be rögtön, hanem csak egy hónap múlva, amikor Bori és Orsi iskolai táborban voltak. Két lakásból, a Kmety utcából és a Lovas útról vittük át a berendezést.
A Zsolt-udvar lakópark
A következő tanévet Bori már a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban kezdte, Orsit pedig átírattuk a Lisznyai utcai általános iskolába. Petra két év múlva látta meg a napvilágot, és először Tigris utcai bölcsődés, majd Nyárs utcai óvodás, aztán Lisznyai utcai alsó tagozatos lett, 2014 óta pedig nővéreihez hasonlóan ő is szilágyis.
A Zsolt-udvar lakópark több száz lakásból áll, és mint frissen épült lakótelep, infrastruktúra is kezdett hozzá kiépülni: étterem, kávézó, cukrászda, közért, fodrász. A közvetlenül a mi lépcsőházunk mellett működő, Benke Laci bácsi által nyitott étteremről egy korábbi posztomban már írtam: A nagy ambícióval indított étterem és pódiumszínpad szép lassan becsődölt, ma már csak hétköznaponként van nyitva ebédidőben, ide járnak a környék irodáinak dolgozói, meg hetente egyszer-kétszer kártyaklub van benne, évente egyszer-kétszer meg valami rendezvény. A Le Jardin kávézó csak pár évig üzemelt, aztán átadta a helyét egy utazási irodának. Egyedül a Mandulás cukrászda bizonyult életképesnek, beülünk néha vagy csak süteményt vásárolunk. A háziorvosi rendelő is a kapunk mellett van (a fenti képen a bal oldali kerek ablak mellett), úgyhogy nem kell messzire menni egy-egy recept felíratásáért.
Már a beköltözéskor meglepett minket, hogy a lakók között viszonylag kevés a gyermekes család, és sok a nyugdíjas házaspár. A mi lépcsőházunkban lévő 28 lakás kb. harmada egy tulajdonos birtokában van, aki kiadja a lakásait, ezekben elég gyakran cserélődnek a lakók. Több iroda is működik a házunkban. Rajtunk kívül a fölöttünk lakó házaspárnak volt pont egy Bori és egy Orsi korú gyermekük, valamint a földszinten egy háromgyermekes család, ahol a legnagyobb lány Orsival, a legkisebb pedig Petrával egy idősek. A nyugdíjas házaspárok nem nagyon szerették a gyerekzsivajt, ezért már a legelső közgyűlésen határozatot fogadtattak el arról, hogy a gyerekek ne használhassák az udvarban található játszóteret.
A Zsolt-udvar műholdképe a GoogleMaps-en

És ha már a nyugdíjas házaspárokról van szó, az elmúlt 15 évben négyen is megözvegyültek a lépcsőházunkban, a magyar demográfiai állapotokat jól visszatükrözve kizárólag férfiak haltak meg.
Még egy érdekesség, ami arra utal, hogy rohanó világunkban is létezik még állandóság: Amikor beköltöztünk, feltűnt, hogy a Mészáros utca és Hegyalja út kereszteződésében a lámpánál egy cigány ember rózsát árul az autósoknak. Ugyanaz a férfi 15 éve minden nap árulja ugyanott a rózsáit, már hozzátartozik az utcaképhez.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése