Parlament

Parlament

2016. október 7., péntek

A csend segédigéi

Nagyon nehéz csendben lenni. Ezt nem én mondom, Esterházy Péter mondja (mondta).



A fenti előadás?/performance?/standup? 2015 június 4-én hangzott el a Margó Irodalmi Fesztiválon. Ekkor EP már tudta a diagnózist. A posztom apropóját pedig a Pozsonyi Pikniken megvásárolt A megrendülés segédigéi című kötet adja, melyben EP-t méltató írások vannak a nagy író pályatársaitól, barátaitól, tisztelőitől, összesen 64 szerzőtől. A cím az EP-életmű ismerői számára egyértelműen A szív segédigéi című "gyászmunkára" utal, melyben Esterházy az édesanyja halála fölött érzett gyászát próbálja feldolgozni.
A szív segédigéit olvastam már 30 évvel ezelőtt. Akkor már egy kicsit tudtam esterházyziul, túl voltam már a Termelési regényen, nem ért váratlanul az a zabolátlan nyelvi szabadság, ami ezt a rövid kötetet is jellemezte, de nem érintett meg igazán. Most, újraolvasva megrendítő volt. Azt hiszem, el kellett temetnem néhány közeli hozzátartozót, hogy megérintse a szívemet.
Visszatérve A megrendülés segédigéire, úgy éreztem magam, mint a mostanában egyre divatosabb halottbúcsúztatókon, ahol a háttérben egy slideshow a megboldogultról villant fel képeket, közben pedig a hozzátartozók, barátok egymás után méltatják a holtat, egy-egy epizódot elevenítve fel az életéből. Azt éreztem, amit az Egy elkésett dalban énekel Presser Gábor:

"Cikkek jelentek meg sorra, persze mindegyik dicsért,
Most csak jó kritikát kaptál a befejezett szerepért.
És még megtudhattam rólad, amit nem tudhatsz meg már,
Mindig barátságból szidtak, s csak barátokat bántottál."

Ennek Ungvári Tamás is hangot ad saját visszaemlékezésében: "Ó, hát ilyenkor már mindenki ismerte az elhunytat, ó, milyen kedves cimbora volt."
Persze azért sok szép gondolatot is olvashattam a kötetben EP-ről, Szilágyi Ákos például egyszerű de erőteljes verssel búcsúzott, címe Gyászkoszorú. Várszegi Asztrik búcsúztatójában pedig ugyanazt a meleg hangot hallhattam, mint az egy éve elhunyt Göncz Árpád temetésén.
Amikor már úgy éreztem, hogy túl sok a könny és a nyál, mindig egy-egy Esterházy-idézet tette helyre a dolgokat:

"Isten nem azért van,... hogy könnyítsen a halálon. Hanem hogy legyen értelme."

"Pilinszkynél szoktam rá erre, és jól bevált. Hogy a halál, a halála, a meghalála utáni napokban olvasgatom az illetőt. Ide-oda lapozgatok, együtt töltjük az időt; irodalmias nagyravágyás, hogy így a halál kicselezhető legyen."

A kötethez egy hangoskönyvet is csatoltak, melyben Esterházy Péter olvassa fel A Bermuda-háromszög című írását. A 21. század irodalmi nyelvén elmélkedve kimondja (kimondta) azt, ami saját halálával kapcsolatban is az egyedül releváns, igaz két szó:

"Amikor Pat Barker írónőt megkérdezték, mit szól az írókollégák szeptember 11-i kommentárjaihoz, azt felelte, hogy amikor a repülőgépek beleütköztek a toronyba, akkor szerte a világon sok keresztény, zsidó, muszlim és istentelen felkiáltott: Jaj, Istenem! És ennél többet azóta sem sikerült senkinek mondania. Jaj, Istenem."

Mahatma Gandhi mondta: "Csak akkor beszélj, ha értelmesebbet tudsz mondani a csendnél."

Jaj, Istenem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése