Parlament

Parlament

2016. március 28., hétfő

A muzsika hangjáról jutott eszembe

Egy virtigli bloggernek akkor is eszébe jut valami egy zenés darabról, ha már sokadszor látta. A muzsika hangját először valamikor a '90-es évek második felében láttuk Katival az Operettben, Pápai Erika játszotta Mariát, Kállai Bori pedig a főnővért. A film addig valahogy elkerült, de a zene az nem, hiszen elég gyakran játszották a rádióban.
Később többször láttam a filmet tévében, videokazettán és DVD-n is birtokoltam. Most a Pesti Magyar Színházban néztük meg négyesben Petra egyik születésnapi ajándékaként (bizony, legkisebb magzatunk pont ma 12 éves!). Petra két éve látta a filmet először. (Jól emlékszem, 2013 novemberében, előző este, hogy édesapám meghalt). Azóta látta még vagy háromszor, nagyon szereti.
Tavaly salzburgi nyaralásunk alkalmával mi is felkerestük azokat a forgatási helyszíneket, ahol a film készült.
Sok gyerek volt tegnap az előadáson, végül is húsvét volt. Azon gondolkodtam, hogy a darab politikai részéből nyilván keveset értettek, vagyis hogy adott egy osztrák első világháborús hős, Georg von Trapp kapitány, a K. u. K. Haditengerészet kapitánya, aki az Anschluss után megtagadja a parancsot, hogy a német haditengerészet tisztje legyen, hanem inkább családostul elszökik.
Nekem meg az jutott eszembe, hogy nekünk is volt egy hajóskapitányunk, aki az Osztrák-Magyar Monarchia haditengerészetében egészen a ellentengernagyi rangig és flottaparancsnoki beosztásig vitte, később hazánk kormányzója lett. Vitéz is volt meg nagybányai. Magyarországot is éppen úgy puskalövés nélkül szállták meg a németek, mint Ausztriát. Csak a mi flottaparancsnokunk kicsit együttműködőbb volt a németekkel, mint a darabbéli von Trapp kapitány. Amikor meg már nem működött együtt, akkor már késő volt. Viszont az is igaz, hogy operett sem készült róla.
Horthy és Hitler 1938-ban

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése