1929-et írunk, a nagy világgazdasági válság kezdete van. Nagyszüleim nemrég keltek egybe, és nagyapám, aki mindig is szervezett munkás volt - szakmájára nézve géplakatos - visszautasíthatatlan ajánlatot kapott, hogy dolgozhat Franciaországban, a Le Havre-i hajógyárban. '29 nyarán utazott ki, itthon hagyva édesanyámmal várandós nagymamámat.
A család nőtagjai, vagyis nagymamám és a pár hónapos anyukám, valamint nagymamám öccse, Karcsi bácsi 1930 elején utaztak nagypapám után, ekkor találkozott nagyapám először a gyermekével. A férfiak dolgoztak, bár nem mindig a szakmájuknak megfelelő munkakörben, néha kikötői rakodásra fogták be a franciául alig tudó vendégmunkásokat. Nagymamám a háztartást vezette és nevelgette anyukámat. Ő is csak annyira tanult meg franciául, hogy a piacon vásárolni tudjon, ahová anyukámat is mindig magával vitte, így aztán az anyanyelv mellett anyám a piaci árusok szavaiból is felcsípett ezt-azt.
 |
| Le Havre-i képeslap a '30-as évekből |
A világgazdasági válság Franciaországot sem kímélte, az ipari termelés visszaesett, a munkanélküliség nőtt, így elsősorban a válság előtt az országba áramló vendégmunkásoktól igyekeztek megszabadulni. Mivel nagyapám Le Havre-ban is szakszervezeti tag volt, talán még a kommunista pártba is belépett, a tiltott szervezkedés jó ürügy volt az Imre család kiutasítására 1931-ben.
Hazaérkezésük után a család beköltözött egy óbudai földszintes házba a Zichy utcába egy szoba-konyhás bérlakásba, jellegzetes belső udvarral és egy szerecsenfejjel a kapu fölött. Innen költöztek el aztán a Budai László utcai házmesterlakásba.
 |
| Óbuda, Zichy utca |
 |
| Jellegzetes óbudai belső udvar |
Nagymamám sokat mesélt nekem két éves franciaországi életükről, de Le Havre-t mindig csak magyarosan "lehavré"-nak mondta. Lehet hogy rosszul tudom, de külföldön utána többé sohasem járt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése