Parlament

Parlament

2015. november 2., hétfő

A megkerült Láng

Hűséges blogolvasóim tudják, hogy nemcsak a kb. egy hónapja közzétett felhívásomban foglalkoztam egy köztéri plasztikával, Lugossy Mária alkotásával. Először a megújult Kossuth téren tett sétám során tűnt fel a hiánya, majd tavaly októberben elmélkedtem a forradalmi emlékművek sorsáról és a 25 éves magyar köztársaságról.
A felhívásomat egyébként a facebookon és a YouTube-on is közzétettem. A neten keresgélve feltűnt, hogy az Ötvenhatos Emlékbizottság - mely lényegében Mécs Imréből és egy maroknyi emberből áll - először 2014. október 23-án tiltakozott a Láng eltüntetése miatt, majd pedig ez év június 16-án, Nagy Imre és mártírtársai kivégzésének évfordulóján. Viszont sehol sem találtam arra utalást, hogy most hol lehet a Láng, ezért magánnyomozásba kezdtem.
Több helyre írtam emailt, de csak a Budapest Galériától válaszolt egy nagyon készséges művészettörténész, hogy a szobor jelenleg egy kőfaragó telepen van, hívjam fel ezt és ezt a telefonszámot. A telefon végén egy szintén nagyon segítőkész restaurátor jelentkezett, aki megadta a pontos címet, valamint elmondta, hogy milyen állapotban van jelenleg a műalkotás. Hosszasan beszélgettünk, ő is a Láng újraállítása mellett volt, de beszélt a Kisfaludy-Stróbl-féle Kossuth-szoborcsoport sorsáról is, ezen kívül barátságos disputát folytattunk IV. Károlynak a magyar történelemben betöltött szerepéről.
Ezek után azon kezdtem el gondolkodni, hogy most mi a fenét kezdjek ezzel az ismeretemmel, mert az Ötvenhatos Emlékbizottságnak sem weblapját, sem email-címét nem találtam. Október 22-én aztán rátaláltam egy facebookon közzétett felhívásra, hogy október 22-étől november 4-éig minden este gyertyagyújtással emlékeznek meg az "ismeretlen helyre" eltüntetett Lángról. Ekkor írtam egy kommentet, hogy én speciel tudom, hol található a szobor. Magyar Fruzsina, Mécs Imre felesége azonnal felvette velem a kapcsolatot, és én megadtam a Láng és a restaurátor elérhetőségét.
22-én este a Kossuth térről már úgy jelentkezett be az ATV riportere, hogy Mécs Imréék nyomra bukkantak, valószínűleg megvan A forradalom lángja. 24-én este én is kimentem a Kossuth térre, ott engem öleltek-csókoltak és a megmentőjüknek neveztek, hogy milyen ügyesen kinyomoztam, hol a Láng.
Október 26-án, hétfőn Mécs Imre és Magyar Fruzsina kiautóztak a kőfaragó telepre, ahol állítólag nagyon kedvesen fogadták őket. Már aznap este sajtótájékoztatót tartottak, hogy megtalálták és visszaállítják a szobrot.
Másnap az ATV több műsorában is maga Mécs számolt be az eseményről a Híradóban és az Esti Startban. Rám mint "civil segítőre" hivatkozott. Az eseményről tudósított az összes jelentősebb hírportál, így az Index, a Népszava, a HVG, a Gépnarancs és a Népszabadság is. Természetesen az írott sajtó is hírt adott a Láng megtalálásáról:
A Népszabadság cikke
A hatalom érezte, hogy lépéshátrányba került ezért egy MTI-közleményben hírül adták, hogy a forradalom 60. évfordulójára méltó módon helyreállítják A forradalom lángját, és "megfelelő helyet" keresnek neki, ezért felvették a kapcsolatot az alkotó örököseivel. Az MTI-közleményt ugyanúgy lehozták a hírportálok, így a Népszabadság, a Népszava és a HVG is.
Mécs Imréék most úgy érzik, hogy kiéneklik a szájukból a sajtot, és néhány fontos kérdésre keresik a választ:

  • Miért nem adtak hírt két éven át arról, hogy mi a tervük a szoborral és hogy hová vitték?
  • Miért nem válaszoltak a levélben történő megkeresésekre?
  • A szoborállító - az Ötvenhatos Emlékbizottság -, amely közadakozásból állította fel a Lángot, miért nem kapott semmiféle tájékoztatást?
  • Mi köze van az alkotó örököseinek ahhoz, hogy hová kerül a szobor?
Minden esetre, kedves barátaim, ha 2016. október 23-ára valóban újra felállítják A forradalom lángját, és az nem valamilyen eldugott helyre, hanem tényleg a forradalom valamelyik ikonikus terére kerül, akkor ahhoz valamilyen mértékben nekem is közöm lesz.

Update 2015. 11. 06:
Wachsler Tamás és Bolgár György beszélgetése a Klubrádióban:


Audio and voice recording >>


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése