Egy román szerző, Daniel Banulescu könyvét olvastam mostanában, a címe: Csókolom a segged, szeretett vezérünk!
A '80-as évek végén játszódik a Ceasusescu-féle diktatúrában. Biztos voltatok már úgy, hogy egy könyvet olvasva csak a 30-40 oldal után sikerült ráhangolódnotok a szövegre. Banulescu szövege egészen egyéni, leginkább Bulgakov-szerű.
A '70-es években kétszer is jártam Erdélyben. Akkor még nem volt annyira szörnyű a helyzet, bár mi nem éltünk ott, nem tudhattuk pontosan. Két dolog már akkor is feltűnő volt: 1. A románok egyáltalán nem ismerték a sorban állás fogalmát. Üzleteknél, pénztáraknál amorf tömeg alakult ki, és az emberek a könyökükkel, egymást taposva igyekeztek előre furakodni. A sorban állás kultúrájának kialakulása a társadalmiasodottság egy foka, mely független egy ország gazdasági fejlettségétől. Ugyanígy a '70-es években az oroszok nagy-nagy türelemmel álltak ki minden sort, még a buszmegállóban is. 2. A korrupció, mint másodlagos gazdaság óramű-pontossággal működött. Barátommal utaztunk a vonaton és nem volt helyjegyünk. Mondták az utastársak, hogy adjunk a kalauznak 20-20 lejt. Amikor szégyenlősen egy 50-est csúsztattam a kalauz kezébe, korrekten visszaadott 10 lejt.
A '80-as évek Romániájáról már csak a rémhíreket hallottuk. Hogy már semmit sem lehetett kapni az üzletekben, így a "vásárolni" szót kiszorította a "szerezni" szó. A lakótelepek házfalai feketék voltak a füsttől, mert az emberek vaskályhákat állítottak fel a távfűtéses lakásokban, és a kéményüket kidugták az ablakon. A füst feketére festette a házfalakat. Amikor aztán elég meleg lett, a távfűtő művek megkeringette a hideg vizet a csőrendszerben, így fűtés helyett inkább hőt vontak ki a lakásokból. Az utcák úgy néztek ki, mint ostrom idején: az emberek olajos hordókban gyújtott tüzeknél melegedtek. A közlekedést az egyre tébolyodottabb vezér úgy szervezte át, hogy megyénként voltak a járatok, ismerőseink csak úgy tudtak elutazni a Kovászna megyei Farkaslakáról a Maros megyei Szovátára, ha a megyehatáron átszálltak a másik megye által üzemeltetett távolsági buszra, melynek menetrendje (ha volt egyáltalán menetrend) egyáltalán nem volt összehangolva a Kovászna megyeivel. Így a 30 km-es út órákig is eltartott. Rendszeresek voltak az áramszünetek.
A regény több szálon fut. Megismerjük a szerző és szerelme történetét ebben a furcsa világban, valamint képet kapunk egy Ceausescu elleni merénylet előkészítéséről is, közben bepillanthatunk a román börtönéletbe, a secusok, a besúgók hálózatába. Mindezt persze kissé opálossá teszi a furcsa nyelvezet.
Szerzőnket a diktátor szeszélye furcsa választás elé állítja: ha egy hónapon belül összeállít egy kötetet, akkor azt mindenféle cenzúra nélkül megjelentetik, a példányszámot is meghatározhatja. Előáll az a helyzet, amivel a rendszerváltozáskor szembesülhettek azok, akik azt hitték, hogy majd most fognak az íróasztalok mélyéről előkerülni a remekművek. Persze néhány külföldön vagy szamizdatban kiadott könyvet megismerhettünk, de nem voltak a rendszernek nagy, eltitkolt remekművei. Ugyanígy jár a szerzőnk is, aki rájön, hogy két versen és két rövid prózán kívül nem tud mást letenni az asztalra. Végül ezt a címet adja kötetének: Menekülj el a te felháborító és rusnya életedből a könyvembe. A megíratlan könyv életet menthetett volna, Ceausescunak a valóságban nem volt hová menekülnie.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése