Petra kórházi kalandja

Divat szidni a magyar egészségügyet. Ráadásul én amúgy is egy morgós fajta vagyok, a blogomban a "füstölgés" címkére jön fel a legtöbb bejegyzés. A Budapesti Szent János Kórházra pedig különösen rájár a rúd, ismerjük már, mint a rossz pénzt. A János traumatológiai osztályáról mostanában sokat cikkeztek, hogy nincs betegfelvétel, nincs elég ülő és fekvőhely, félnapokat kell várni törött vagy vérző végtagokkal. 2010-ben, Kati szárkapocscsont-törésekor mi is szereztünk erről némi tapasztalatot, de azért sürgősen hozzáteszem, hogy az orvosok szakmai munkája ellen semmi kifogásunk nem volt. Idős szüleim kapcsán is volt szerencsém megtapasztalni a lepukkant infrastruktúrát, megismerni a túlhajszolt nővéreket és fáradt, barátságtalan orvosokat.
Most viszont csak azért is egy minden tekintetben pozitív és dicsérő posztot írok a Jánosról Petra kétnapos kórházi kalandja kapcsán.
Az történt ugyanis, hogy az ünnepeket Angyali-szigeten töltöttük, és Petrának 20-án reggel szörnyen elkezdett fájni a feje, láza volt és mindent kihányt. Semmilyen tablettás gyógyszer nem maradt meg benne, de folyadék se nagyon. Estére sem csillapodott sem a láz, sem a fejfájás, és folyadékbevitele is alig volt. Bár harmadik gyereknél a szülők már a cumit is a kutyával hozatják vissza és úgy teszik a gyerek szájába, most mégis nagyon elkezdtünk aggódni, mert már a fény is zavarni kezdte Petrát. Csak nem agyhártyagyulladás? Kihívtuk az ügyeletet, akik a szokásos szülőmegnyugtató és -elhárító tanácsok helyett valóban komolyan vették a hívást és fél órán belül kijöttek, pedig a tűzijáték után elég nehezen volt járható a város. A kiérkező fiatal orvos megnyugtatott bennünket, hogy szerinte nem agyhártyagyulladás, de nem zárható ki teljesen, ezért vagy hívja a gyermekmentőt, vagy vigyük be mi magunk a Jánosba. Kicsit összeszorult a gyomrunk, mert eddig nem volt túl jó tapasztalatunk ezzel a kórházzal.
Éjfél körülre értünk a János gyermekosztályára, ahol egy tündéri fiatal ügyeletes doktornő fogadott minket. Megvizsgálta Petrát, rögtön felvette megfigyelésre, Kati is vele maradhatott. Petra azonnal infúziót kapott, mert már eléggé ki volt száradva.
Másnap délelőtt váltottam Katit, addigra már megvolt a laboreredmény, amely vírusos fertőzést állapított meg. Petra még alig evett, de szerencsére sokat ivott és a hányingere teljesen elmúlt, csak szomorú volt és nagyon haza akart jönni. Ezen segítettek a bohócdoktorok, akik délelőtt lufiállatokat készítettek Petrának, délután pedig kis műsort rögtönöztek neki, a végén a füle mögül egy piros orrot is elővarázsoltak és az orrára húzták.

Még egy éjszakát a kórházban töltött (anyja persze vele lehetett), reggel már farkaséhesen ébredt, szépen reggelizett és ebédelt, így a délutáni vizit után hazaengedték.
A János Kórház mindenben rácáfolt eddigi hírére: az orvosok és a nővérek kedvesek és lelkiismeretesek voltak, a környezet - szemben a János más osztályaival - barátságos volt. És még egy: sem az első nap kihívott ügyeletes orvos, sem pedig a Petrára vigyázó nővér nem fogadott el pénzt.
Reményt ad, hogy a magyar egészségügy anyagi nehézségei ellenére az orvosokban és nővérekben a hivatástudat és a lelkiismeretesség töretlen. Petrának pedig ez a kétnapos kórházi tartózkodás csak egy nyári kaland volt, amit majd lehet mesélni szeptemberben az osztálytársaknak.