A helyszínt aztán hamar áttették a városligeti Királydombra, egyrészt a nagy érdeklődés, másrészt műemlékvédelmi okokból. (Csak egy érdekesség: az eredeti óbudai helyszínen Újlak 1937-41 közötti rendezése előtt is egy Királydombnak nevezett terület állt. A rockopera rendezője, Koltai Gábor ma már úgy meséli, a hatalom nem engedélyezte, hogy az amfiteátrumban legyen a bemutató).
Az István, a király öt előadását láttam: Az eredetit 30. éve, 1983 augusztus 20-én a Királydombon, két év múlva a Nemzeti Színházban, a 2003-ban Csíksomlyón előadott változatot - sajnos csak televízión, a 2008-ban 25. éves jubileumon a Társulat előadását a Sportarénában és most, a 30. évfordulóra készült rendezést ugyanott. 30 éve ugyanúgy édesanyám ült mellettem, mint most, az 1985-ös változatot akkori barátnőmmel, a 2008-ast két nagylányommal, a mostanit a nagymamákkal kibővített családdal (Orsi igazoltan volt távol) néztem meg. Néhány szubjektív benyomás az öt előadásról:
1983, Városliget, Királydomb
Sokáig találgattuk, mi volt a hatalom célja, hogy hozzájárult a darabhoz, Aczél agytekervényei mögé nehéz volt belátni. Sokan mondták, hogy Kádár hatalmát így szerette volna legitimálni, mások szerint így akarta levezetni a nemzeti gőzt (a Rékának hangot kölcsönző Sebestyén Márta és a regősöket megszemélyesítő Muzsikás együttes valamint Novák Ferenc koreográfus táncosai hozták be a táncházas vonalat). Próbáltuk megfejteni, mit jelent a "veled Uram, de nélküled" mondat a puhuló diktatúrában.
Az előadás még tátika-show volt, vagyis teljesen playback-ről ment, így stúdió-minőségű zenét kaptunk, és így bújhatott el Varga Miklós Pelsőczy László, Sebestyén Márta pedig Kovács Ottilia arca mögé (későbbi előadásokban már vállalták saját személyiségüket).
Tény, hogy az előadás végén büszke voltam, hogy magyar vagyok és nem német, amint lehetett, megvásároltam a hanglemezt, Koltai elég gyenge filmjét is láttam párszor, DVD-n is megvan.
1985, Nemzeti Színház
Kíváncsi voltam, hogy kőszínházban is működik-e a darab. Istvánt az azóta már elhunyt Bubik István játszotta, viszont Koppányt az ősbemutatón is szereplő Vikidál Gyula énekelte. A darab végén felcsendült a Himnusz, és hosszú vita zajlott a sajtóban, hogy ha a Himnusz a darab része, akkor fel kell-e állni a nézőknek, vagy sem. Magyar ember, ha a Himnuszt hallja, feláll és kész. Így volt ez tegnap is.
2003, Csíksomlyó
Az előadás igazi reveláció volt a csíksomlyói búcsú helyszínén, a Makovecz-tervezte oltár előtti dombon. Az eredeti, '83-as előadásból Varga Miklóson és Vikidál Gyulán kívül szerepelt a krónikás dalát éneklő Bródy János, a koreográfus is ugyanaz a Novák Ferenc volt, aki az ősbemutató táncait is betanította. Fia, Novák Péter alakította a táltost, Tordát. Az előadás hihetetlen siker volt, a televízió élőben közvetítette. A végén a Himnusz után a Székely Himnuszt is elénekelték. Kijött meghajolni Boldizsár Mikós, akinek a színdarabjából az opera készült. Utána még két hetet élt.
2008, Budapest Sportaréna
Érdekes előadás volt, mert a Magyar Televízió egy tehetségkutató műsor keretében válogatta ki hozzá a szereplőket. A válogató különben igen színvonalas volt, leginkább Novák Péter koreográfiáinak köszönhetően. Az előadásban inkább csak a kiválasztott tehetségek helytállása érdekelte az embert. Az eredeti, '83-as előadásra való utalást itt Szörényi Levente (prológus) és Bródy János (krónikás) szerepeltetése jelentette. Ahogyan én visszaemlékszem, Szikora János rendezésén nagyon a kiegyezni-akarás sütött át: az előadás utolsó jelenetében Koppány és István szimbolikusan kezet fogtak, Szörényi és Bródy is összeölelkeztek, mindenki azt várta, hogy a díszpáholyban Gyurcsány és Orbán is kibékülnek, miközben felcsendülnek a Szeressük egymást gyerekek című dal hangjai. Hát erre még egy kicsit várni kell.
2013, Budapest Sportaréna
Nos, a tegnapi előadással már hetek, sőt hónapok óta tele van a magyar sajtó. Nem kis meglepetést okozott, hogy a Nemzeti Színház igazgatói székében nem megújított, erősen megosztó és főként a balliberális oldal által bálványozott Alföldi Róbertet bízta meg az addig nemzeti oldalra sorolt Szörényi a jubileumi előadás megrendezésével. Erről akkor egy posztot is írtam. Kati az egész családnak vásárolt jegyet, ne tudjátok meg, mennyiért. Az augusztus 20-ai szegedi bemutató óta ez az előadás a felkorbácsolt politikai indulatok középpontjába került. Próbáltam kerülni a kritikák elolvasását/meghallgatását, de nem nagyon sikerült. A tegnapi előadás helyszínére tüntetést és ellentüntetést is szerveztek.
Az operaelőadásoknak általában van egy furcsa előadásmódja: erős gesztusok, eltúlzott érzelmek, erős sminkek. Azért hívják a dél-amerikai sorozatokat is szappanoperáknak, mert ugyanezek az eszközök vannak bennük, csak prózában. Én pontosan ezért nem szeretem az operákat (a szappanoperákat sem), viszont Alföldi éppen ezért nemzetközileg is elismert operarendező: nála a szereplők hús-vér emberek, a konfliktusok valódi konfliktusok. Ez volt a jellemző erre a rendezésére is: 30 évvel az ősbemutató után először hozta emberközelbe a darabot.
Egyetlen megoldását sem találtam öncélúnak vagy polgárpukkasztónak, mindennek megvolt a maga dramaturgiai jelentősége. Alföldi a szereplőválogatásnál is figyelt a régi előadásokra: az ősbemutatóhoz hasonlóan itt is sok volt az eredetileg prózai színész. A '83-as előadásból Varga Miklóst és Nagy Ferót, a 2003-asból Novák Pétert, a 2008-asból pedig a már említett Feke Pált szerepeltette.
Több nagy ötlete mellett kettőt mindenképpen megemlítek. Géza szelleme (Blaskó Péter) fel-fel tűnik a darabban, lényegében a magyar néplelket szimbolizálja, ő énekli el a csata utáni Azt ígérted, édesanyám... kezdetű dalt és az előadás végén a Himnuszt. A regősök (Varga Miklós és Nagy Feró) Trabanton érkeznek a színre, a 60-as, 70-es éveikben járó kádári kisembert szimbolizálják, akik teljesen értetlenül nézik a 21. századot. Tragikomikus, de egyben nagyon fontos jelenet.
Megint csak azt éreztem, amit a már idézett posztomban: Alföldi szereti és tiszteli színészeit. Blaskót igazán nem lehet azzal vádolni, hogy a liberális baloldal szekértolója: annak idején nem vette át a Kossuth-díjat Gyurcsánytól, Orbánék aztán újra kitüntették vele. Alföldi Stohl András mellett is - a sok magánéleti vihar ellenére - kitartott, és nem vált az előadás kárára. Varga, Nagy és Feke meghívása a darabba is ugyanezt a szeretetet jelzi. Ami pedig egyes színészek énektudását illeti: higgyétek el, ebben az esetben fontosabb volt a hiteles játék, mint az énektudás (Stohl a Szállj fel szabad madár egy egész strófáját rossz hangnemben énekelte, még sincs mit a szemére hányni).
Óriási előadás volt, ugyanazzal a lelki töltéssel mentem haza, mint harminc évvel ezelőtt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése