Tyereskova, Gagarin, Leonov

Ez a fénykép jelent meg a HVG-ben, amin együtt látható a szovjet űrkutatás három nagy alakja: Gagarin, az első ember a kozmoszban, Tyereskova, az első női űrhajós, és Leonov, aki először tett űrsétát a világűrben.
Tyereskováról vagy csak szkafanderes, vagy kitüntetéses fényképeket láttam, könnyű nyári ruhájában egész jó nő volt. 50 éve, 1963. június 16-án a Vosztok-6 fedélzetén 48-szor kerülte meg a földet.
A képen látható két férfiú pedig azért került be a hírekbe, mert Gagarin 45 éve zuhant le MIG-15-ös gépével másodmagával (sírját magam is láttam a Kreml falában), és Leonov 45 év után törte meg a csendet és árulta el, hogy a legendás űrhajós halálát bizony egy SZU-15-ös gép közelsége, vagyis súlyos légi irányítási probléma okozta.
Gagarin azért is bekerült mostanában a hírekbe, mert akadémiai állásfoglalást kértek arról, szabad-e közterületet elnevezni róla. Szerencsére az MTA álláspontja az első űrhajós tekintetében pozitív volt, Maxim Gorkij neve viszont "nem javasolt". Csak érdekességként: Berlinben - mely város szintén sokat szenvedett a szovjet uralomtól - van Maxim Gorkij Színház.
Visszatérve a női űrhajósokhoz, az amerikaiak majdnem napra pontosan 20 évvel Tyereskova történelmi repülése után 1983. június 18-án küldték fel első női űrhajósukat, Sally Ride-ot a világűrbe a Challenger fedélzetén. Persze azóta már számtalan nő volt tagja a legénységnek (inkább: leányságnak), két nő is meghalt a Challenger-katasztrófában 1986-ban, ketten pedig a Columbia-katasztrófában 2003-ban. A Nemzetközi Űrállomáson jelenleg is teljesít szolgálatot egy nő Samantha Cristoforetti személyében de az előző személyzetnek tagja volt Jelena Szerova orosz űrhajósnő.

Lackfi János: Milyenek a magyarok?

Lackfi János könyvéről eszembe jutott az Eurovíziós Dalfesztivál svéd bemutatkozó filmje és az abban található önirónia:


Még maga a miniszterelnök is hajlandó volt részt venni a produkcióban. Pedig a svédeknek van okuk az eredményeiket is bemutatni.
Hol a híres magyar önirónia, miért van az, hogy jó ideje már csak a másikon tudunk nevetni, magunkon nem.
Az átkosban a Ludas Matyi volt a legnépszerűbb hetilap (persze a Rádióújság után). Aztán a rendszerváltás után a Ludas szerkesztősége kicserélődött, a régiek pedig megalapították az Új Ludast. Meg is szűnt mind a kettő.
Hasonló sorsra jutott a Parabola című tévéműsor (ugyanaz az Árkus József szerkesztette, aki a Ludas főszerkesztője volt). Hofi Gézát, akit az egész ország imádott, hirtelen már csak a liberális oldal kezdte szeretni. Temetésén nem is volt jelen egyetlen magára adó konzervatív sem.
Az Uborka című műsor tíz évadot ért meg, és úgy volt szatirikus politikai műsor, hogy nem húzott el sem jobbra, sem balra. 2002-ben szűnt meg, a belpolitika teljes elmérgesedésekor.
Ma az egyetlen szatirikus hetilap, a Hócipő vállaltan baloldali, ahogyan a Heti Hetes című tévéműsor is (pedig német megfelelője, a Sieben Tage, sieben Köpfe politikai oldaltól függetlenül népszerű Németországban). A közszolgálatin közvetített Fábry Show pedig inkább jobboldali.
Ezt a hosszú bevezetőt azért írtam Lackfi könyve elé, mert visszaidézte nekem azokat az időket, amikor még tudtunk magunkon nevetni. Ír a magyar honfibúról, a betyárvirtusról, a magyaros ügyeskedésről, a magyar találékonyságról, a nyelvtudás hiányáról. Azokat az ismert magyar tulajdonságokat sorolja adomázgatva, elnéző jóindulattal, amelyek miatt külföld szemében egy szeretni való nép vagyunk lehetnénk. Sajnos helyette egymással acsarkodó, egymással és a múltunkkal soha meg nem békülő nemzet benyomását keltjük.
Olvassátok el Lackfi könyvét, kellemes nyári olvasmány, és hagyjátok a fenébe a hülye politikai műsorokat.

Miniszterelnök

Most, hogy bemondták a hírek Horn Gyula halálhírét, eszembe jutott, hogy két miniszterelnököt is volt szerencsém személyesen ismerni.
Hegedűs András apám kollégista társa volt, és mivel többször elkísértem apámat a Győrffy-kollégium összejöveteleire, be lettem mutatva az '56-os miniszterelnöknek. Hegedűs András ugyanis arról híres, hogy az ő aláírása díszeleg a szovjet csapatokat behívó levélen (az oroszok mindig ügyeltek a formaságokra, Csehszlovákiába és Afganisztánba is elvtársi kérésre vonultak be). Természetesen az okirat antedatálva került aláírásra Moszkvában, ahol Hegedűs András népes családjával - úgy tudom 6 fia volt - húzta meg magát 1958-ig. Hegedűs nézetei jelentős fordulatot vettek: 1968-ban már nyilatkozatban ítélte el, hogy az oroszok leverték a prágai tavaszt, ezért távoznia kellett az MTA Szociológiai Kutatócsoportja éléről, és a pártból (akkor még csak egy volt) is kizárták. Gyilaszista nézetekkel vádolták (Milovan Gyilasz jugoszláv politikus a szocialista nomenklatúrát új uralkodó osztálynak tekintette, lásd e tekintetben a sertéseket Orwell Állatfarmjában).
Hegedűs András egyik fia nyitotta meg az első kínai éttermet (!) Budapesten a Kacsa utcában '80 tájékán. Akkor ez bizony kuriózumnak számított. István nevű fia pedig a Fideszben kezdett politizálni, de a jobbkanyarnál ugyanúgy kiszállt Orbán mellől, mint Fodor Gábor, Molnár Péter vagy Ungár Klára.
A másik miniszterelnök, akivel szomszédsági viszonyba is kerültem, Németh Miklós. Együtt építettük 16 lakásos szövetkezeti házunkat a Lovas úton 1983-85-ben.

A betonkeverőnél Németh Miklós későbbi miniszterelnök

Németh Miklós családjával egész miniszterelnöksége alatt a Lovas úti lakásban lakott, az első szabad választás két fordulója között költözött ki. Szegény rendőrök, akiknek az őrzéséről kellett gondoskodniuk, a lépcsőházban egy íróasztalnál ültek. Németh Miklósnál a plebejusság nem felvett manír volt, valóban nagyon közvetlen volt hozzánk, a romániai forradalom idején megosztotta velünk a bizalmas híreket, elköltözésükkor mindenkivel koccintott. Talán még egyszer visszatér az eke szarva mellől a politikába.
Horn Gyula nemzetközi - és főleg német - nimbuszát a megunhatatlan pufajkázás sem tudta megtépázni, róla Orbán Viktor is mindig különös tisztelettel beszélt, az első Orbán-kormány idején többször leült vele konzultálni az áthúzódó ügyekről, ezt Bajnaival vagy Gyurcsánnyal sohasem tette meg. Horn vitathatatlan érdeme, hogy utat engedett a Bokros-csomagnak, ezzel fél évtizedre sikerült stabilizálni a magyar gazdaságot. Bele is bukott. Politikai érdemeit bizonyára sokat elemzik majd a következő napokban.
Érdemes felsorolni a még élő egykori miniszterelnököket:

• Lázár György, 1975-1987
• Németh Miklós, 1988-1990
• Boross Péter, 1993-1994
• Orbán Viktor, 1998-2002, 2010-
• Medgyessy Péter, 2002-2004
• Gyurcsány Ferenc, 2004-2009
• Bajnai Gordon, 2009-2010

Házassági évforduló Villányban

Kati ötlete volt, hogy 23. házassági évfordulónkra hagyjuk itthon a gyerekeket (pedig most ért véget az iskola és Orsi hétfőn szóbeli érettségit tesz) és ruccanjunk le Villányba egy dzsessz-hétvégére. A Gere-birtokon rendeztek dzsesszfesztivált péntek és szombat este borkóstolóval egybekötve. Szállásunk Gere Tamás és Zsolt Diófa Panziójában volt Villány kellős közepén.
A fellépő művészek között volt Falusi Mariann és a zseniális Sárik Péter dzsessz-zongorista, Fábián Juli és Zoohacker, Szakcsi Lakatos Béla triója és Rostás Mónika énekesnő, a Dresch-quartet és végül a Budapest Bár Keleti Andrással, Németh Jucival és Ruttkai Borival. Képzeljétek, még táncoltunk is!
Szombaton a Villány - Harkány útvonalon kerestük fel a geoládákat, így olyan helyekre is eljuthattunk, mint a nagyharsányi szoborpark vagy a Göntér-domb, de Siklóson is megismerhettük a váron kívül a dzsámit és a szerb templomot is. Végül Harkányban egy jót fürödtünk.
Vasárnap hazafelé menet főként Gabi tanácsát követve kerestünk fel nevezetes helyeket Pécsváradon, Zengővárkonyban, Mecseknádasdon és Kakasdon.
Jó hétvége volt, azt tervezzük, hogy az összes további házassági évfordulónkat is hasonlóan ünnepeljük meg.

Kati a villánykövesdi pincesor előtt

Ketten a szőlőhegyen

A nagyharsányi szoborparkban egy érdekes szoborral

Kati a siklósi dzsámiban

Hazafelé a mecseknádasdi Bagoly Csárdában költöttük el ünnepi ebédünket, ahol egy kis sváb helytörténeti kiállítás is volt. Az egyik falvédőn ez a szöveg szerepelt:
Erklage nie den Morgen der Müh und Arbeit gibt, es ist so schön zu sorgen für Menschen die man liebt.
Ez magyarul kb. annyit tesz: Ne hibáztasd a reggelt, mely fáradtságot és munkát ad, oly jó dolog azokról gondoskodni, akiket szeretünk.
Szebb végszó nem is lehetett volna 23. házassági évfordulónk megünneplésén.

10 éve fotózok digitális géppel

Ráadásul többnyire ugyanazzal, egy nagyon egyszerű SONY DSC-P72-vel, amint azt már egy korábbi posztomban is megírtam. Hihetetlen drágán vásároltuk még nominális értéken is, mai értéken pedig egyik legdrágább elektronikai kütyüm. Ma már mosolyogni való adatokkal "büszkélkedhet": 3.1 Mpixel, 3-szoros optikai zoom, és volt pofájuk egy 16 Mbájtos (nem giga, mega!) MemoryStick-kel adni, ez kb. 15 képre volt elegendő. Sok szerencsés tulajdonsága volt: bár röhejesen kicsi az LCD-je, de van átnézős keresője, ami öregedő szemnek már nem elhanyagolható szempont. Van segédfény a fókuszhoz. Emlékszem, először egy 128 Mbájtos memóriát vettem bele, ez már 100 fotóhoz elég volt, az első nyáron Krétán minden este törölnöm kellett a kevésbé sikerült képeket, hogy elég hely maradjon a többihez
Természetesen vannak újabb digitális kamerák a családban, és utazásaink során mostanában már a videokamerával fotózok, de még mindig hű útitársam a geoládázások és családi események során.
Sokszor gondoltam már arra, hogy kéne egy "komoly" fényképező gép is, amivel jobb természetfotókat és társasági fotókat készíthetek, de még nem tudtam rászánni magam, meg nem két fillérért adják ezeket.
A digitális fotózással megszűnt a fényképek kidolgozására való várakozás varázsa, a bosszankodás a rontott képek miatt. És persze jött a Photoshop, az utómunkák. Én egyetlen fotómat sem hagyom feldolgozatlanul: a rosszakat kiselejtezem, a jóknál pedig általában korrigálok a képkivágáson, a fényerőn és a kontraszton. Utálom, ha valaki úgy mutatja be úti fotóit, hogy nincsenek kiválogatva, helyes irányba forgatva.
Nosztalgiából majdnem véletlenszerűen válogattam az elmúlt 10 év fotóiból. Szokták mondani, hogy a fényképezéshez nem elég a gép, alkalom is kell. Nekünk utazásból és családi eseményből volt elég. Lássuk akkor kronológiai sorrendben, mind a P72-essel készült:

2003, Kréta

2004, Petra megszületett

2005, Garda-tó

2006, Stübing (Graz mellett)

2007, Torockó (Erdély)

2008, Tisza-tó

2009, Planneralm (Ausztria)

2010, Titlis (Svájc)

2011, apám 90. születésnapján

2012, Agárd

2013, Karancs-hegység

Nemzeti összefogás árvíz idején

Háború idején hallgatnak a múzsák, természeti katasztrófák idején pedig elcsitul a politikai torzsalkodás.
Ráadásul végre a dolgok is a helyükre kerülnek: Orbán irányít, Gyurcsány és Bajnai pedig lapátol.

Nemzeti összetartozás

Itt van ez a dalocska, a Barackfa-dal. Sokan szidják mostanában, hogy a sztálinista időket idézi. Pedig jó kis dal ez.
A szerzőnek, Bársony Bálintnak két éve, az uniós elnökség zárásakor volt egy nagyszerű előadása: Németh Gábor Némoval, a Honvéd Táncegyüttessel valamint akrobatákkal, afrikai énekesekkel összehozták a Tűz-tánc című produkciót, amiről akkor egy nagyon lelkes posztban számoltam be.
Az új dalnak, a Nemzeti Összetartozás Dalának nagy erénye, hogy mentes a nemzeti giccstől, az árvalányhajas, csillagösvényes, nagyboldogasszonyos kesergéstől. Üde dalocska, könnyen megjegyezhető dallam és szöveg (a prozódiai ficamoktól most tekintsünk el, melyik dalban nincsenek ilyenek), az előadókat is szeretem: a már említett Bársony Bálinton kívül Antal Timit, Baricz Gergőt, Csizmadia Anna népdalénekest.
Miért nem fogom ma délután mégsem énekelni ezt a dalt?
Azért, mert már egy évtizede csak nemzeti széthúzás létezik. Ezért természetesen minden politikai oldalt egyformán terheli a felelősség, akárcsak minket, átlagpolgárokat, akik hagyjuk, hogy így legyen. Nem vagyunk képesek egyetlen nemzeti ünnepünket együtt megünnepelni, ahol a szónokok nem azt hangsúlyozzák, hogy egyedül az ő pártjuk folytatja Szent István, Kossuth Lajos, Széchenyi István, Nagy Imre (a nem kívánt rész törlendő) művét. Tett-e valamit az összetartozásért az a kormány, amely magát NER-nek (Nemzeti Együttműködés Rendszerének) nevezi és minden közintézményben ki kellett tűzni a NENYI-t (Nemzeti Együttműködési Nyilatkozatot)? Egy korábbi posztomban azokat a gesztusokat hiányoltam, amelyeket csak a győztes tehet a legyőzöttnek, az erős a gyengének. De milyen gesztust várhatunk attól, aki számára a gesztus a gyengeség jele, lételeme a konfrontáció?
Félreértés ne essék, a második Orbán-kormánynak számos olyan intézkedést kellett meghoznia, amivel szükségszerűen magára haragított egyes társadalmi csoportokat. De hogy a Nemzeti Választási Bizottságban, a Médiatanácsban vagy az Alkotmánybíróság új tagjai között - legalább mutatóban - miért nincs egyetlen ellenzéki sem, az felfoghatatlan.
Amikor először meghallottam a Barackfa-dalt, rögtön egy másik szövegváltozat jutott eszembe, és talán egy fél óra alatt már meg is született a Trafikdal szövege. A kivitelezés pedig Uhrin Benedeket megszégyenítő módon lett minimalista: A kíséretet feljátszottam a szintetizátorommal, ezután a dalt notebook-om webkamerája segítségével felénekeltem, majd egy videoszerkesztővel egybeszerkesztettem az éneket a zenei alappal, a filmet a szöveg könnyebb érthetősége végett felirattal láttam el. Az egészet feltöltöttem a YouTube-ra (ez volt első feltöltésem), és vártam, hogy mi történik.
Az eredmény engem is meglepett: öt nap után már túl vagyok a 4500-adik kattintáson, a videót sokan megosztották a Facebook-on, de beágyazta a filmet több portál is. Hát akkor íme a film: