Parlament

Parlament

2013. április 30., kedd

Április végi előadások

Voltunk Budapest legújabb színházában, a RaM Kolosszeumban. Az angyalföldi Radnóti művelődési ház újraálmodása és új közösségi térként való átalakítása egyrészt építészetileg is nagyon jól sikerült, másrészt úgy tűnik, jól működik benne az összes intézmény: az Experidance-nek játszó helyként szolgáló színházépületen kívül a rendezvényközpont, a könyvtár, a klubhelyiségek és az étterem.
A Szomor György által megalkotott - ő írta a zenét és dalszövegeket, ő rendezte és ő játssza a címszerepet is - Monte Cristo grófja című musicalt láttuk négyesben (Orsit otthon hagytuk).
Már láttam egy Szomor-musicalt öt évvel ezelőtt, a Diótörő és egérkirályt. Annak is nagyon tetszett a zenéje mint ahogyan a mostaninak is, most már mindkettőt birtoklom CD-n. Szomor György furcsa színfolt a magyar zenésszínház-palettán: Miközben már szerepelt szinte az összes jelentős zenés darabban, több saját darabja van és szinte minden zeneszáma slágergyanús, megmaradt vidéken. Korábban a székesfehérvári Vörösmarty Színházban játszott, nemrég pedig társulatostul a békéscsabai Jókai Színházba ment át.
Ez az előadás is a Jókai Színház vendégjátéka volt a Experidance táncosaival. Az előadásra jellemző, hogy a közönség a végén tíz percig felállva ünnepelte a társulatot.
A darab zenéjéből egy részletet már korábbról ismertem, mert Petráék erre táncoltak tavaly karácsonykor. Érdekes, hogy fülre megállapítottam, hogy ez csak Szomor-zene lehet. Íme egy részlet:

És ha már Petra táncprodukcióinál tartunk, a Lisznyai általános iskola tanulói minden évben előadást tartanak a szülőknek. Ez korábban karácsonykor szokott lenne, idén anyák napja környékére tették. A színhely hagyományosan a Szent Imre Gimnázium díszterme. Erről tudni kell, hogy az átkosban József Attila Gimnázium volt, és ebben a patinás díszteremben tartott legendás operaelőadásokat az iskola énektanára, Sass József. Lánya, Sass Szilvia, a híres operaénekes ezen a színpadon csillogtatta meg először tehetségét (két évvel idősebb nővéremnél, aki szintén jóskás volt és kóristaként ő is részt vett az operaelőadásokban). Íme tehát Petra tegnapi szereplése:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése