Parlament

Parlament

2012. július 23., hétfő

Szekrénysor

Állítólag a '70-es, '80-as évek kultikus lakberendezési tárgya a jugoszláv szekrénysor volt. Tény, hogy jobbak voltak a magyar Rékánál, melynek kivető pántjai egy év után tönkrementek, de még az NDK gyártmányú szekrénysoroknál is.
'85-ben Lovas úti új lakásom nappaliját Triglav márkájú jugoszláv szekrénysorral és Ősz ülőgarnitúrával rendeztem be. A szekrénysor viszonylag jól variálható volt, bútorlapokban érkezett. A nappali egyik falát három 90x200-as, egy 45x200-as és egy 90x75-ös szekrényből álló szekrénysorral borítottam, mely tartalmazott zárt és üveges ajtós részeket, fiókokat, nyitott polcokat. Volt rajta hely a tévének, a hifinek. Esküvőm után a 90x75-ös elem helyére egy íróasztal került.
Sajnos hamar kiderült, hogy a spiáter-öntvényből (alumínium-cink ötvözet) készült sarokvasalatok ridegek és törékenyek, ezért a szekrénypolcok átrendezése, cseréje életveszélyes mutatvány. 2002-ben, amikor a Zsolt utcába költöztünk, a szekrényeket nem volt szabad szétszedni, összerakott állapotban kellett szállítani. Új lakásunkban a 10 év alatt többször is helyet változtattak az egyes szekrényelemek, mind a négy szobába került belőlük. A 90x75-ös tagot hamar leselejteztük, illetve megpróbáltuk az elemeit a hibás polcok javítására felhasználni. Sajnos a polcok, melyeket a gyerekek időnként létrának használtak, tovább törtek.
Az elmúlt héten Petra szobáját rendeztük át: kifestettük, és új bútort kapott. Két Triglav szekrényelem volt a szobájában, ebből a kettőből sikerült nagy erőfeszítéssel egy jó szekrényt összeállítani és a hálószobánkba költöztetni. Vagyis 27 év után még mindig létezik a szekrénysor 1-1 elem a nagylányok szobájában és a mi hálószobánkban.
Petra viszont IKEA gyártmányú STUVA márkájú szekrényt kapott. A szekrényt az IKEA tervező programjával terveztük meg (mellékelt kép), az kiadott egy beárazott anyaglistát, a bolt önkiszolgáló raktárából csak össze kellett szednünk a szükséges csomagokat. Egy fuvarral el tudtuk hozni a Nissan-ban. Az összeszerelés után örömmel tapasztaltam, hogy minden csomag felhasználásra került, se felesleg, se hiány. A fiókok görgősek, a kivető pántok csillapító rugóval rendelkeznek, ezért olyan puhán záródnak, mint egy CD-fiók. A művelet alatt Petra Békéscsabán volt Nővéremmel és annak nagyobbik unokájával egy népművészeti táborban, mire hazajött, a kész szoba várta. Na jó, az új ágyára még várni kell, de az is hamarosan megérkezik.
A jugoszláv szekrénysor megmaradt elemei pedig a '80-as évek optimizmussal teli időszakára emlékeztetnek minket.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése