Parlament

Parlament

2011. szeptember 1., csütörtök

Becsengettek

Már Petrácskánk is második osztályba lépett. Szó mi szó, tavaly kicsit jobban izgultunk.
Megvolt a II. Nemzeti Tanévnyitó is. Több mint 230 évvel Mária Terézia Ratio Educationis rendelete, vagyis az állami tankötelezettség és az állami közoktatás bevezetése után azért elég nagy arc kellett ahhoz, hogy ezt a tanévnyitót "II. Nemzeti"-nek titulálják. Mondtam is Katinak: Vazze, ezek tényleg saját maguktól eredeztetik az időszámítást!
Rendben van, tegyük fel, hogy a kormányzat rögtön hatalomra kerülése után végrehajtotta volna azokat a reformokat az oktatásügyben, melyekre már évtizedek óta szükség van, akkor tényleg tekinthetnénk azt a tanügy időszámítása kezdetének. Eddig azonban leginkább a két kormányzó párt tanügyérjének, Hoffmann Rózsának és Pokorni Zoltánnak a torzsalkodásáról, vagy néhány kiszivárogtatott, a szakma által kiröhögött majd sietve visszavont reformjavaslatról hallhattunk.
Na és hol rendezték meg az ominózus tanévnyitót. Hát a 700 lelket számláló Lipóton, ahol 7 év után újra megnyitották a mocskos komcsik által bezárt iskolát. Mit gondoltok, hány gyerek fog itt tanulni? 15 (nem tévedés, tizenöt)! Azt hiszem, ezt nevezik a hatalommal párosuló bornírtság tombolásának. Pedig nem hiszem, hogy Orbánék ne látnák, hogy az ilyen kis falusi iskolák nemcsak finanszírozhatatlanok, de a legnagyobb jóindulat ellenére is jelentős hátrányt okoznak az ott tanulóknak. Tornatermet, jól felszerelt szertárakat, könyvtárakat akarunk 15 tanulónak? Margit! Normális!?
Pedig az első lépést megtették a jó irányba: az iskolák államosításával lehetőség nyílt a legfontosabb reformlépések megtételére. Be is írtam egy jó pontot Orbánéknak. Mik volnának a legfontosabb reformok:
  • Magyarországon a közoktatás rettenetesen eltérő színvonalú, képtelen arra, hogy egyenlő esélyeket teremtsen az ott tanulóknak. Egyenlő standardok biztosítása valóban csak központilag lehetséges, a sok kis önkormányzat anyagi lehetősége, eladósodottsága, politikai beállítottsága mind különböző.
  • Szükség van kistérségi közös iskolákra, a néhány száz lelket számláló települések nem képesek önálló iskola fenntartására. Eddig nem voltak képesek a kistérségek önkormányzatai összefogni, közös iskolát létrehozni, megszervezni az iskolabusz-hálózatot. Talán az állam majd megteszi helyettük. Ezekben az iskolákban korszerű tornaterem, számítógépes kabinet és a digitális korszak megannyi más kelléke kialakítható lenne.
  • A skandináv országokhoz hasonlóan szigorúan be kéne tartani a körzethez tartozást. A szegregáció kialakulásának legfőbb oka, hogy az ambiciózus, mobilis szülők a gyengébb, vagy "kisebbségiekkel  fertőzött" iskolákból más iskolába viszik gyermekeiket. Így egyazon közoktatási rendszeren belül alakulnak ki elit iskolák, és lecsúszott, az ott tanulók számára semmiféle esélyt nem kínáló iskolák. Ma a szigorú körzetesítés lázálom lenne, annyira nagy az iskolák közötti színvonal-különbség, de törekedni kéne felé.
  • Egyes állami finanszírozású (többnyire két tannyelvű) iskolák már a hatévesek számára is felvételit tartanak. Egy ilyen felvételi - lehet szakmailag akármilyen alapos - nem a tanuló képességét, hanem szociális hátterét méri le. Hiszen annak a hatévesnek jobb a szövegértése, gazdagabb a szókincse, akinek a szülei rendszeresen mesét olvasnak a gyereknek. Az ilyen felvételi vizsga azon kívül, hogy sok gyereknek korai kudarcélményt okoz, újratermeli a szociális különbségeket is.
  • Természetesen akinek nem jó az állami oktatás és képes megfizetni, választhatja az alapítványi és magán iskolákat. Kétségtelenül ez is újratermeli a szociális különbségeket, de ennek megakadályozása azért hiba volna. A lényeg, hogy ne alakulhassanak ki állami finanszírozású elit iskolák a szerencsések számára.
Mint háromgyermekes szülő sok fejtörést okozott nekünk is gyermekeink iskoláztatása. Borzasztó nagy szerencsénk, hogy Budapest I. kerületében az állami oktatás is igen magas színvonalú, bár vitathatatlan, hogy az AKG-ban vagy az Amerikai Alapítványi Iskolában nagyobb esélyt kaphattak volna a gyerekeink. De azért a régi típusú, móraferences közoktatásnak van egy óriási előnye: a gyerekek már az iskolában megismerhetik, hogy a társadalom milyen sokrétű. Míg egy fizetős iskolában nemigen találkoznak szegényekkel, egy egyházi iskolában pedig ateistával, addig egy állami iskolában mindenféle gyerek megtalálható. Ráadásul kezdetben a barátságok teljesen önzetlenek, így egészen közelről nyerhetnek a gyerekek bepillantást más családok életébe. Szerintem a közoktatásban nevelkedett gyermekek sokkal toleránsabb, megértőbb és elfogadóbb felnőttek lesznek. Azt is mondhatjuk, a jó közoktatás a társadalmi mobilitás egyik alapkelléke.
Még hadd mondjak egy személyeset Petra tanévnyitójával kapcsolatban. Örömmel fedeztem fel másodikos olvasókönyvében Sebők Zsigmond Cicaiskola c. meséjét. Majd' fél évszázaddal ezelőtt ez a történet az én olvasókönyvemben is benne volt. Hiába, van még állandóság közoktatásunkban...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése