Kedveseim. Fájó szívvel búcsút veszek majdnem öt éven keresztül írt fapados, Word-del szerkesztett blogomtól, akit érdekel, itt mazsolázhat benne. Ha szolgáltatóm, a UPC (áldassék a neve) lehetővé tette volna, hogy normális blogmotort működtethessek saját webtárhelyemen, talán folytattam volna ott.
Az ünnepek lezajlottak, holnaptól gálya, pedig hosszabb időt töltöttem otthon, mint az elmúlt év során bármikor máskor(egy hét síelés, egy hét nyaralás). Szóval nehéz lesz. Főleg azért, mert az év eleje új telephely keresésével és költözéssel fog telni. Brrr, nincs túl sok kedvem hozzá.
Tíz éve halt meg - meglehetősen zavaros körülmények között - a Király, polgári nevén Zámbó Imre, az ország Jimmy-je. Mi éppen hazafelé tartottunk ausztriai síelésünkből, amikor áthangoltuk a kocsirádiót az utoljára hallgatott burgenlandi adóról egy magyarra, és ennyit sikerült elcsípnünk: "Tehát ma este Szilágyi János sajnos utolsó riportját hallhatják Zámbó Jimmyvel." Rögtön felhívtam anyámat, hogy most akkor ki halt meg: Szilágyi vagy a Jimmy. Azt hitte, megbolondultam, hiszen akkor már a magyar média tele volt a hírrel.
A temetése majdnem akkora cécó volt, mint hét évvel később Puskás Öcsié. Engem például valaki lestoppolt a harmadik kerületben, hogy vigyem el egy darabon, hogy odaérhessen a Jimmy temetésére. El is homályosította egy másik géniusz, Sinkovits Imre szintén tíz évvel ezelőtti halálát.
Zámbó Jimmy egy természeti csoda volt: minden hallható átmenet nélkül tudott felmenni normál hangról falzettbe, így négy oktávos hangterjedelmének minden hangját uralni tudta. Kár, hogy ezt a tehetségét a mulatós zene oltárán áldozta fel Lagzi Lajcsik és Fásy Ádámok között.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése